Készülj! Nyakunkon vannak az ünnepek!

Ne feledd, hogy hivatalos ünnep decemberben az 1-e, valamint a 25-26-a. Ekkor minden közintézmény zárva van! A legjobb, ha az említett dátumok előtti egy hetet megjelölöd a naptárban: akkor még el tudod intézni a szükséges dolgokat. 

Nagyon fontos, hogy decemberben az adóbevallásokat 21-éig kell elküldeni: ez a hivatalos határidő! Amúgy 25-e lenne, de mivel az ünnep, így korábban kell eleget tenni a követelménynek. Tehát ennyivel rövidebb a hónap! Én most, november folyamán minden ügyfelemet figyelmeztetem, hogy mennyi az éves jövedelme, költsége, hogy alakul a jövedelem, illetve profit adója. Így még lesz ideje ezeken javítani!

Azt szoktam javasolni az ügyfeleimnek, hogy próbálják rendezni a tartozásaikat, vagy bekérni a kinnlevőségeiket, mert ha januárban kap észbe, akkor már az éves nyers mérlegbe (bilant) benne marad tartozásként. Ez pedig nem igazán vet jó fényt a vállalkozásra. Sőt, azért is jó ezeket rendezni, mert aki áfás, annak januártól már a megosztott áfával kell számolnia (split TVA). Erről egy korábbi bejegyzésemben írtam. 

És még csak most jön a java! Ugyanis december 31-ével minden vállalkozás – legyen az kft. (SRL) vagy egyéni vállalkozás (PFA, I.I., I.F.) – köteles leltárt készíteni mindenről, ami a vállalkozásában szerepel. Ezért jó, ha már december elején átnézed az árukészletet, az eszközöket, a leltári tárgyakat, a tartozásokat, a kinnlevőségeket; ellenőrizd, mi nem szerepel még a papírjaidon, illetve mi van rajta, ami már rég nincs meg.

Ne feledkezz meg arról sem, hogy január 1-től emelkedik az országos minimálbér. Tehát, ha van alkalmazottad, akkor azt már decemberben le kell jelentened. 
 
Én megpróbálom december 20-ával befejezni a munkáimat, ám ez attól is függ, mit kívánnak meg az ügyfeleim. Bármi probléma merülne fel, közösen megtaláljuk a megoldást.

Hogy ne legyen kellemetlen késés és gond a határidőkkel, jegyezd fel magadnak a fentebb említett információkat, és cselekedj azoknak megfelelően. Éppen elég nehéz feladat helyt állni a karácsony előtti forgatagban anélkül is, hogy a vállalkozásod dokumentumaival kelljen foglalkoznod. Kezdj neki időben!

Segíthetek még valamiben?
Várom hívásodat vagy e-mailedet az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
telefon: + 40 733 94 11 42
e-mail cím: office@contabnet.ro