Minden könyvelő minden szakmai kérdésben az ügyfél rendelkezésére áll?

Sokan úgy gondolják, hogy egy könyvelőnek mindenhez értenie kell. Azt hiszik, bármilyen kérdéssel bármelyik könyvelőhöz fordulhatnak, pedig ez nem így van. Az emberek fejében ez egyfajta tévhitként van jelen, hiszen a könyvelésen belül is van szakosodás; van, aki az egyéni vállalkozók ügyeiben jártasabb, míg mások inkább a külföldi adózási és a cégekkel kapcsolatos kérdésekben tudnak segíteni.

Én elsősorban Kft-ket, egyéni és családi vállalkozásokat könyvelek, de rengeteg felkérés érkezik alapítványokra és egyesületekre is. Azért, hogy megfelelően ki tudjam szolgálni ezeket a formákat is, folyamatosan fejlesztem magam és tanulom a működésükre vonatkozó jogszabályokat. Egy könyvelőnek egyébként is folyamatosan napra késznek kell lennie, hiszen nagyon gyakran – akár heti szinten – változnak a törvények, amelyekkel lépést kell tartania.

A Kft-ken belül is van szakosodás, hiszen létezik a szolgáltatások, a kereskedelem és a termelés szférája. Ezeket szokták általában a könyvelők felosztani, de van olyan szakember is, aki mindegyiket vállalja. Én is elsősorban a kereskedelem és a szolgáltatás szférájának könyvelésében mozgok, de van már a termelésben is ügyfelem.

Tehát a legjobb tanács, amit a vállalkozónak adhatok, hogy találja meg a vállalkozási formájához legjobban illő könyvelőt.